‘Politika’ kategória archívuma

Lázár János maga vitt el egy nyerőautomatát

jatek121010

Még játszott egy vendég az egyik belvárosi söröző nyerőautomatáján tegnap éjfél előtt néhány perccel, amikor az üzlethelyiségben megjelent Dr. Lázár János és Dr. Répássy Róbert, azzal a szándékkal, hogy a játékgépet azonnal kihúzzák a konnektorból és elviszik. A vendégek javában italoztak és először fel sem tűnt nekik a két politikus. Az épp nyerésben lévő T. Antal […]

Éhségsztrájk után most zabálnak Gyurcsányék

dk120926

A néhány napja befejezett éhségsztrájk után Gyurcsány Ferenc és Debreczeni József addig akarnak enni, ameddig a Fidesz le nem tesz arról a szándékáról, hogy előzetes regisztráció útján lehessen a jövőben részt venni a választásokon. Az ételeket Molnár Csaba szolgálja fel. A Kossuth tér helyett egy belvárosi középkori étteremben rendezte be főhadiszállását a Demokratikus Koalíció két […]

Kanada népe óhajtja a magyar romákat!

gipsy120612

Magyarországot biztonságos országnak tekinti Kanada, ezért a jövőben hazánkból oda utazó romák már nem kaphatnak menekült státuszt. A tervezett törvény ellen demonstráltak az észak-amerikai állam több nagyvárosában, mivel a kanadaiak szeretik a romákat. Torontóban kezdődött és futótűzként terjedt Kanada szerte az a szimpátia tüntetés, amely bírálja a képviselőház által elfogadott törvénymódosítást. “We love hungarian Gipsys!” feliratú […]

Pintér Sándor a legrosszabbul kereső politikus

pinter120608

Még a hatszázmillió forintot sem éri el Pintér Sándor 2011-es jövedelme, ami a kedden nyilvánosságra hozott adóbevallási nyilatkozatából derült ki. Politikus társai inkább már kerülik a belügyminisztert, mivel ezzel a nevetséges jövedelemmel rendesen kilóg közülük. Magányosan telnek napjai Pintér Sándor belügyminiszternek, miután nyilvánosságra került a 2011-es személyi-adó bevallása. A kormány tagjai látványosan kerülik, mert cikinek érzik a […]

A kormány a bankokra hárítja a telefonadót!

telefon120523

A telekommunikációs cégek nagy örömére az új telefonadót átháríthatják majd a bankokra. Erről döntött a Fidesz frakciója ma délelőtt Alcsútdobozon egy barátságos labdarúgó mérkőzésen. Matolcsy György ráívelt a kapura és ekkor jutott eszébe ez a nagyszerű ötlet. A mérkőzés döntetlenre végződött, de egy igazán zseniális elképzeléssel lett gazdagabb a frakció. Matolcsy György útban hazafelé ki […]

Powered by WordPress | Visit iCellPhoneDeals.com for Free Cell Phone Deals. | Thanks to BestInCellPhones.com, MMORPGs and Fat burning furnace